"...πῶς δύνασθε ἀγαθὰ λαλεῖν πονηροὶ ὄντες; ἐκ γὰρ τοῦ περισσεύματος τῆς καρδίας τὸ 
στόμα λαλεῖ."

"Hogyan tudnátok jót mondani gonosz létetekre? Mert a száj, a szív azon túlteltségéből szól."

/Máté 12,34b/

Veszélyes téma. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ismeretes ez a közmondás. Miért van, hogy léteznek azok a helyzetek, mikor a másik fejünkhöz vágja "bölcsebb maradtál volna, ha hallgattál volna". Emberi kapcsolatainkban elengedhetetlen a kommunikáció. Nem tudunk nem kommunikálni. Akkor is így van ez, mikor két fél egymásra néz, és a másik nézéséből már tudjuk, hogy mit akar mondani. Információt közlünk egymással és sokszor meggondolatlanul tudunk a másik fejéhez vágni sértő, ártó, vagy épp jó szándékkal, de bántó gondolatokat.

Gary Chapman egy könyvében olvastam, hogy ha valami negatív dolgot szeretnék közölni a társammal (legyen az barát, feleség, édesanya, édesapa) akkor először legalább 4-5 pozitív dolgot meg kell fogalmazzak számára, azért, hogy a másik ne sértésnek, tolakodásnak, vagy egyenesen letámadásnak vegye azt az 1 negatív dolgot, amit közölni szeretnék, pláne ha azt is szeretném elérni, hogy azon változtasson. De azt hiszem, hogy erre a későbbiek során fogok még rátérni, ugyanis van egy ennél sokkal alapvetőbb probléma, amivel ez az Ige és teljes rész /Máté 12,31-37/  foglalkozik. A szív teljességéből szól a száj. Úgy is mondhatnám, hogy ami a szívemen, az a számon. Pál apostolt tudnám példának állítani a kommunikációt illetően. Ugyanis nem volt fukar sem a dicséretekkel sem pedig a szidással. 

Ez csak egy példa arra, hogy Pál apostol ha kellett, dicsérte a gyülekezeteket, de ha kellett, szidta is őket.

A szív teljességéből szól a száj, csak az nem mindegy, hogy ki vagy mi uralja az én szívemet. Egyértelműen amivel tele van a szívem, azt fogja szólni a szám is. Lukács evangélista is megírta: "Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." /Lk 6,45c/. Ha tehát gonoszsággal van tele a szívem, gonoszat fog az szólni. De ha Krisztussal van tele a szívem, akkor Krisztust fogja szólni.

Viszont sok olyan helyzet van, amikor talán nem merünk kimondani valamit. Vagy van olyan szituáció, amikor a torkunkon akad a szó. Nem akarunk tolakodóak lenni, vagy úgy gondoljuk, hogy az aranya alma ezüsttálcán effektus nem nyeri el aktualitását. Van egy lelkész ismerősöm, akihez odament egy édesanya, aki előtte levő napokban veszítette el a férjét és gyermekét egy autós balesetben. Az édesanya sírva, zokogva ment be abba a lelkészi irodába, amit még talán ünnepnapokon sem látott. A lelkész fejéhez vágta a "miért" kérdéseket. A lelkésze egyértelműen tudta rá a választ, hogy akkor nem lenne ott a lelkészi irodában, ha mindez most nem történt volna meg, és az édesanya nem tapasztalhatta volna meg Isten gyógyító, életet újító szeretetét. Ezt azonban a lelkész nem mondta ki, hanem követte Pál apostol tanítását és sírt a síróval. Mire az édesanya saját maga állapította meg, hogy ha nem lett volna a baleset, akkor ő maga sem ment volna el oda.

Megvan az ideje mindennek. Tudni kell, hogy mikor kell szólni és tudni kell, hogy mikor kell hallgatni. A jó helyen, jó időben kimondott szó, aranyalma ezüsttálcán. Ugyanakkor tudni kell azt, hogy az Evangélium hirdetésének mindig aktualitása van. Elő kell vele állni alkalmas és alkalmatlan időben. A fenti autó balesetes példát azért írtam le, mert ott is az Evangélium valósult meg, habár szavak nélkül. Ugyanis az Evangélium nem hirdetve volt ott és akkor, hanem megélt Örömhír volt ott és akkor. 

Előfordul ennek az ellentéte is. Amikor valaki nem tudja magában tartani azt, amit magában kellene tartania. Amikor valaki nem figyel oda a kontextusra, kiönti mérgét a szituációra. Az ilyen esetekben nem lehet arra hagyatkozni, hogy ki kell beszélnem magamból, ami engem nyom. Ha látom, hogy a másik nem vevő arra, amit mondani szeretnék, meg kell tanulni hallgatni. Meg kell tanulni a kommunikáció azon formáját megfelelő módozatban kiadni magamból, ami éppen nyom engem. Ha végiggondolom azt, hogy mi lehet az én problémám forrása, és ezt megfelelően kommunikálom a másik felé, akkor segítségemre is lehet a másik. Mert ha egyszerre zúdítom a gondomat a másik nyakába, akkor nem kell csodálkoznom azon, ha süket fülekre talál az, ami nyomja a szívemet /ha már az Evangéliumra gondolunk vissza/. Úgy is mondhatnám, hogy ez egy nagyon finom és precíz játék, aminek a szabályait életünk végéig tanulhatjuk. 

Jó játékot.