Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.
Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást

Biztos ismerős számotokra az érzés, mikor gyerekkorotokban csináltatok valami rosszat és nem mertétek elmondani a szüleiteknek, mert attól féltetek, hogy szidást kaptok érte. Vagy épp azért nem mondtátok el, mert szégyelltétek azt, ami történt veletek. Bizonyára mindegyikünk számára ismerős az, hogy egy gyereket hogyan kell vigasztalni, mikor elesik vagy épp elveszíti a kedvenc játékát, vagy amikor eltör valami fontos dolgot, de rájövünk, hogy fontosabb az, hogy a gyerekünket megvigasztaljuk és biztosítsuk őt a szeretetünk felől, mint a becses tárgy elvesztésének aggodalma miatti szidás. Mikor vigasztalunk, akkor Isten jóságából sugárzunk valamit vissza mások felé. Ekkor talán joggal mondhatjuk azt, hogy Isten munkatársai vagyunk.Szeretem azt a kifejezést és gondolatot, hogy mi Isten munkatársai vagyunk. De nem csak úgy érthető ez, mint akik cselekszik azt, amit kér tőlük Isten. Nem egyszerűen csak annyit kell ez alatt érteni, hogy Isten szeretne valamit elérni az életedben és ezért ad számodra támpontokat és lehetőségeket az életben, hanem úgy is érti, hogy azokat az isteni tulajdonságokat, amikkel maga a Teremtő Istenünk rendelkezik, azokat számunkra is adta, mint használható eszközöket. Pál ilyen tulajdonságokról ír a ma felolvasott Ige elején. Az egyik ilyen tulajdonság az irgalmasság. Talán nem kell senkinek sem említeni az irgalmas samaritánus példázatát, amit maga Jézus mondd el. Mindannyiunk előtt ismeretes, és a mai napon a mondanivalója is nagyon egyértelmű számunkra. Azokkal a társainkkal is tegyünk jót, akik felől nem gondolunk jót vagy egyenesen borsódzik a hátunk, mikor meghalljuk a nevét.

A másik ilyen tulajdonság, amiben részesít minket Isten, az a vigasztalás. Ma erről lesz bővebben szó, azonban előtte fontos megnéznünk azt, hogy milyen ember vigasztaljon, ki az, aki vigasztalhat és, hogy ennek mi a jelentősége.

Hogyan vigasztaljunk tehát? Egyet már most megállapíthatunk. Ne kezdj vigasztalni, ha magad is háborogsz vagy erősen érintett vagy abban a témában, ami miatt vigasztalsz valakit. Nem mondom, lehetséges, de ahhoz nagyon meg kell vizsgálnod magad és a lelked állapotát. Addig se vigasztalj, amíg csak emberi okosságból igyekszel vigasztalni, mert az nem fog működni.

REFISZ konferenciára meghívtak egy szolgálót a dömösi alkoholistamentő misszióból. Ez a szolgáló elmondta, hogy hozzájuk már legtöbbször azok az emberek jutnak el, akik már megjártak minden lehetséges gyógyuláshoz vezető utat és egyik sem volt célravezető esetükben. Azok jutnak oda, akikről már lemondott minden emberi tudomány, minden orvostudomány és minden pszichológiai ismeret a végére ért esetükben. Számukra már nincs más megoldás, mint Isten kegyelmében változni. Emberi okosság tehát nem fogja megváltoztatni maradandóan az életed. Ami a gyógyultságot illeti én nem csak az alkoholtól szenvedő betegek számára mondanám teljesen gyógyultnak akinél már az abszcinencia megvan, hanem mindenkinek szükséges meggyógyulnia. Kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek, férfinak és nőnek egyaránt. De miért van neked szükséged gyógyulásra, amikor teljesen egészséges vagy, sőt talán még a lelked állapotára is kiegyensúlyozottság jellemző? Azért, mert jól érzem magam a bőrömben, az még nem jelent automatikus jólétet, nem jelenti azt, hogy nincs szükséged Krisztusra. Mivel gyógyultnak nem mondhatja senki magát, ezért meg kell keresni a gyógyuláshoz vezető utat, ami rengeteg nehézséggel van kikövezve. Nem csak a tényleges betegségekről beszélek, hanem arról, amikor el vagyunk szakadva Istentől, és nem az Ő vezetése alatt élünk. Tehát először is ahhoz, hogy vigasztalhassunk másokat, ahhoz magunknak is meg kell gyógyulnunk, de legalábbis a teljes gyógyuláshoz vezető úton el kell indulnunk. Mert az, hogy megtérsz és elfogadod életed Urának Krisztust, az még a zéruspont. Ami azt jelenti, hogy rád van bízva onnantól kezdve, hogy az „alapbetegségeddel” mit kezdesz. Vagyis az Istentől való elszakítottságodat áthidalta Krisztus a keresztjével és te ezen a hídon átkelve az örök életre juthatsz. Komolyan mondom, ez az alapállapot. Innen kezdhetsz majd el építkezni és felöltözni az újember minden tulajdonságát. Ha nem Krisztus a te életed Ura, inkább még ne vigasztalj. Várj ezzel a szolgálattal addig, amíg nem vagy teljesen Krisztus vezetése alatt. Pál maga is ezt mondja. No azt nem mondja, hogy amíg nem vagy Krisztus vezetése alatt, ne vigasztalj, de azt már igen, hogy amilyen részesedésünk van Krisztus nyomorúságában, ugyanolyan részesedésünk van az Ő vigasztalásában. Ugyanis bőséges a mi vigasztalásunk Krisztus által. Mikor pedig már részesei vagyunk ennek a vigasztalásnak, akkor tudunk mi is Isten munkatársaiként vigasztalni.

Rendben. Azt már értjük, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy mi is vigasztaljunk másokat. Kérdésként merülhet fel bennünk, hogy csak akkor tudunk valakit vigasztalni, ha ugyanazt átéltük? Nem. Vigasztalni minden helyzetben lehet valakit. Akár alkalmasnak érzed magad, akár nem. Ha Krisztus Lelke lakozik benned, akkor nincs szükséged arra, hogy átéld ugyanazokat a problémákat, amiket mások is átéltek.

Annak idején azt hittem, hogy akkor fogok igazán jó lelkésszé válni, ha átélem ugyanazokat a nehézségeket, ugyanazokat a nyomorúságokat, amiket mások, akik nem Krisztussal járnak, azok is átélnek. Belekerültem egy örvénybe. Egy magával rántó örvénybe, ahonnét nagyon nehéz volt kikászálódnom. Nem is ment egyedül, de még csak a Krisztusban testvéreim segítsége is sokszor kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a saját magam csapdájába esve kikászálódjam. Aztán erre még rájöttek a saját megpróbáltatásaim is. Ennek az eredménye valami borzalom lett. Összetörtem. Többszörösen. A familiáris átkok, amiket otthonról hozunk magunkkal és zsigerileg vannak belénk ivódva, és nehézségek, azok mind meg tudják nehezíteni ezt a folyamatot. Gondolom ismerős az érzés, amikor elhatározod, hogy te majd jobb leszel, mint a szüleid. Jobb leszel, mint az a példakép, amit láttál. Aztán eltelik sok-sok év, belekerülsz egy szituációba, és csak csodálkozol magadon meg ahogy reagáltál egy-egy nehéz és feszült helyzetre és felteszed magadban a kérdést: „Mit keres itt apám vagy anyám?”. Ezek a mélyen lapuló, zsigerileg átható nehézségek és nyomorúságok meg tudják határozni a mindennapjaidat és azt, ahogy kezeled a problémákat.

Nem szeretnék beleesni a modorosság csapdájába, amibe nagyon sok lelkész ismerősöm beleesett már a prédikációjában. Beszélünk valamiről, valami nehézségre utalunk, mondjuk pont a familiáris átokra, de nem mondjuk ki, hogy mennyire változnom kell magamnak is, és mennyire szükségem van Krisztusra, hogy megtisztítson. Igehirdetésben a lelkészek sokszor csak utalgatnak dolgokra. De mit kezdjek a mindennapok nyomorúságaiban? Mit cselekedjek? Hogyan növekedhetek? Szóval sok lelkész csak utalgat az igehirdetésében a nehézségekre és problémákra. Nem szeretnék ennek a hibájába esni és ezért mondtam a familiáris átkot, mint problémát. Viselkedésben nagyon sok mindenben apámra ütöttem. Ahogy kezelek egy-egy szituációt, abban, hogy mennyire könnyen ki lehet igazából borítani, elveszítem a türelmemet. No igen, de ha már tudom, és ki tudom mondani a nehézségemet, a sanyargattatásomat és a problémámat, akkor már meg tudom fogni. Akkor már hatalmam van felette. Ki tudom mondani, hogy megtagadom a mogorvaságomat, azt, hogy könnyen el tudom veszíteni a türelmemet. Krisztus nevében megtagadom és szólok ezeknek a nehézségeknek, hogy nem állhatnak felettem, végképp nem Krisztus felett, aki velem van és harcol az Óemberem ellen, az Újemberem oldalán. Ismételnem kell magamban, hogy Krisztus megváltott és szeretett gyermeke vagyok, akin nincs hatalma semmilyen nyomorgattatásnak és nehézségnek, semmilyen familiáris átoknak, semmilyen szexuális nehézségnek, semmilyen vágynak. Nincs hatalma felettem, mert velem Krisztus van. Nem határoz meg engem semmilyen lelki bántalmazásra vagy sértődésre való hajlam, mert Krisztus az én menedékem és kősziklám. Hallgass igehirdetéseket. Miközben mész a munkába vagy otthon dolgozol, tegyél be egy igehirdetést, hallgasd azt, inkább, mint azt ami a rádióban szól. Hidd el, sokkal jobban fogsz járni, mert átitatódsz a keresztény szellemiséggel, az Igével.

De miért is mondtam el ezt ennyire részletesen? Azért, mert Pál apostol sem titkolta a korinthusiak előtt, hogy mi a helyzet. Habár konkrétan nem írta le nekik Pál, hogy mi volt a helyzet Ázsiában, egyrészt Lukács írásából, az Apostolok Cselekedeteiből mi pontosan tudhatjuk, másrészt pedig a korinthusiaknak megvolt a maguk baja, viszont hiszem azt, hogy Korinthusban egymás bajáról pontosan tudtak. Csak nagyon röviden, Pál apostolt azért sanyargatták Ázsiában, mert az Artemisz szobrot készítő réz és egyéb művesek keresetét azzal veszélyeztette Pál, hogy az igazi Istent, az Atyát hirdette és nem volt hajlandó arra, hogy az Artemisz kultuszt eltűrje, ezért a kézművesek fellázadtak Pál ellen, annyira, hogy az életére akartak törni. Egyszerűen csökkent a bevételük a kézműveseknek, mert nem volt annyi Artemiszes megrendelésük. De nem ez a fontos most, hanem az, hogy valódi közösségben tudhatunk egymás bajáról, hibáiról, nehézségeiről. Nem titkolom előttetek, hogy én most nagyon küzdök azzal a makacssággal, amit otthonról hoztam. Aki értem imádkozik majd, attól kérem azt, hogy tudjam ezt a makacsságot elengedni, és ne ez határozzon meg. Engedelmesebb szívet szeretnék az Úrtól, de ehhez magamat is meg kell hajtanom és aláznom. Te tudod, hogy mire van szükséged. Te látod a saját életed. Megoszthatod akár egy gyülekezeti közösségben, akár egy személyes beszélgetésben Jánossal, Szilvivel vagy velem. Csak így fogsz tudni harcolni a te nyomorúságaid és sanyargatásaid ellen. Ettől leszünk igazi közösséggé a Krisztusban. Ettől leszünk hitelesek mások számára és ettől leszünk magunk is krisztusiak. Így fogjuk tudni igazán vigasztalni egymást is.

De ez nem lesz könnyű. Sőt, a vajúdáshoz tudnám leginkább hasonlítani ezt a nehézséget. Férfiak nem tudhatják, milyen fájdalmas is valóban a vajúdás, de a feleségeiteken láthattátok, ha vele együtt voltatok a szülésnél, akkor láthattátok, hogy mekkora erőfeszítést igényelt az, hogy egy csoda a világra jöjjön. Nos a sanyargattatásaink is ilyenek. Az életünket fenyegető szenvedések is ilyenek. Addig, amíg nem tudunk meggyürkőzni, megbirkózni, vajúdni egy nehézséggel, akkor az addig rajtunk fog ülni és az fog meghatározni minket.

De! Nem küzdesz egyedül! Nem a halál felől kell meghatároznod magad, hanem az élet felől. Az élet Istene felől, aki feltámasztja a holtakat. Abban az Istenben bizakodhatsz, aki megszabadít minden halálos veszedelemtől. Egymást tudjuk vigasztalni ezekben a veszedelmekben, nehézségekben. De fontos, hogy a gyülekezet vagy a testvéred is csak akkor fog tudni imádkozni a nehézséged feldolgozásáért, eltűnéséért, ha te magad is világosságra hozod a bűnödet, nehézségedet. Pál sem takargatta a bűnét. Tudni lehetett róla, hogy egykor üldözte azokat a zsidókat, akik követték Krisztust, vagy egyáltalán a Krisztust követőket. Nem rejtette véka alá, hogy miből szabadította meg Krisztus. Nem küzdesz egyedül. Nem vagy egyedül, mert Istened folyamatosan veled van. Akár vajúdsz még a problémával, sanyargatásoddal, akár nem, de nem vagy egyedül. Nem vagy magányos farkas. Adott Isten testvéreket, akik tudnak imádkozni érted, de ehhez meg kell osztanod magadból a nehézségeidet. Ez már egy nehéz vajúdás eredménye, mert nem szeretjük megosztani a valós nehézségeinket és sanyargatásainkat, vágyainkat, a minket terhelő bűnöket. Pedig legyőzni ezeket csak így lehet.

De ki kell mondanunk. Ki kell mondanunk ténylegesen szó szerint a minket terhelő adós levelet. Dávid a 28. zsoltárban a következőket mondja: „Téged hívlak, URam, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. Halld meg esedező hangomat, amikor segítségért kiáltok, kezemet fölemelve szent templomod felé. Ne sorolj a bűnösök és gonosztevők közé, akik békésen beszélnek felebarátaikkal, de rossz szándék van a szívükben. Fizess meg nekik tetteik szerint, gonosz cselekedeteik szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nekik, torold meg rajtuk, amit elkövettek! Mivel nem figyelnek az ÚR tetteire, sem kezének munkájára, lerombolja, nem építi őket. Áldott az ÚR, mert meghallgatta esedező hangomat. Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. Az ÚR az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje. Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!”

Szeretnék még egy zsoltár részletet idézni, ami szintén Dávidtól származik: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül. Örüljetek az ÚRnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!”

Isten és a vele járók mindig veled lesznek. Veled lesznek, amikor bajban vagy, amikor azt látod, hogy nem bírod tovább, és egyszerűen kiszakad belőled a rengeteg minden, ami a válladat nyomja, akkor nem vagy egyedül! Isten vigasztal és a testvéreid vigasztalására is számíthatsz! Lábam újra táncot jár, csodálkozva néznek rád, mily nagy vagy, Atyám! Helyreállít téged és megsegít erős jobbjával. Veled van a bajban, közel hozzád! Nagyon közel van hozzád Isten!

Istentől és az Istenben járó embertársainktól jön az igazi vigasztalás. Ne legyünk restek hozzá kiáltani, ahogyan azt tette Dávid. Ne legyünk restek elmondani, hogy mi nyomja a vállunkat, milyen nehézségekkel küzdünk. Mi az, amivel problémánk van, mert csak így fog tud segíteni a mi Urunk és csak így tudunk igazi közösséggé válni.