"Εἰσῆλθεν δὲ Σατανᾶς εἰς Ἰούδαν τὸν καλούμενον Ἰσκαριώτην, ὄντα ἐκ τοῦ 

 ἀριθμοῦ τῶν δώδεκα"

/Lukács 22,3/

"Bement pedig a Sátán Júdásba, akit Iskariótesnek hívtak, lévén, hog a tizenkettőből való volt."

/Lukács 22,3/

Közeledünk a húsvéthoz. Már nagy héten vagyunk együtt, online. Mindnyájan tudjuk, hogy ki volt Júdás. Egy volt a tizenkét tanítvány közül. Egyike volt azoknak, akiket Jézus elhívott, hogy kövesse. Egyike volt azoknak, akik szemtanúi lehettek Jézus csodatételeinek. Olyan ember volt a tanítványok között, mint a többi. Ő is szerette Jézust. Igen, bizonyosan szerette, különben nem akasztotta volna fel magát. Szeretünk rá köpködni. Szeretjük bűnbaknak beállítani. Szeretjük ráhúzni a vizes lepedőt, azzal, hogy ő árulta el Jézust, és miatta történt meg Jézus kivégzése. Amikor Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy egyikük el fogja árulni őt, akkor biztos vagyok benne, hogy az Iskariótes Júdás is épp úgy meglepődött, mint a másik tizenegy. Ő sem tudta, hogy ki fogja elárulni. Ő sem akarta elárulni Krisztust.

Gyötört már a lelkiismeret kegyetlenül? Fájt már, amikor cserben hagytál valakit? Fájt már az, mikor nem tudtál valakin segíteni? Biztos vagyok benne, hogy a feltett kérdések valamilyen módon mindnyájunkra igazak, így vagy úgy. Mit élhetett át Júdás? Mit gondolhatott, mikor elárulta Jézust? Nem arra gondolok, hogy utána mit gondolt, hanem arra, hogy ott és akkor mit gondolhatott, mikor csókjával elárulta a Messiást. Biztos, hogy megváltozott tudatállapotban volt. Biztos, hogy az a harminc ezüst lebegett a szeme előtt. Bizonyosan elterelték a gondolatait. Ki terelte el? Bement a Sátán Júdásba. Beleköltözött. Átformálta az érték ítéletét. Másképp gondolkodott arra a fél napra. Másképp látta a dolgokat.

De ami ennél is fontosabb, hogy semmi sem lett utána olyan, mint amilyen előtte volt. Mert mi történt?

Az árulás után nem sokkal keresztre feszítették Jézust, Júdás felakasztotta magát és Krisztussal együtt szállt alá a pokolokra.

Vannak döntéseink, ami után semmi sem lesz olyan, mint amilyen régen volt. Vannak életszituációk, amik úgy megváltoztatják az életünket, ami után nem lehet ott folytatni az életünket, ahol abbahagytuk azt. Ilyen a COVID-19-es vírus is. Belekényszerít minket egy olyan szituációba, ami az elején talán még viccesnek tűnt. Otthon kell maradni. Hát legalább kipihenem magam az eddigiek alól. Aztán szépen lassan megkezdődött a home office, az online oktatás és a skype találkozók világa. Bizony ez most egy olyan szituáció, ami után nem tudjuk majd ugyanúgy folytatni az életünket, mint előtte. Mindez miért van?

"Sokaktól hallottam már azt, hogy Isten bezárta a templomok ajtaját. Idáig nem akartál menni templomba, most meg mikor szeretnél, nem mehetsz. Nem futhatsz oda Istenhez." Ez ostobaság. Az ember magának okozta ezt a problémát. Isten megengedte azt, hogy amit főztünk, azt most együk is meg. Viszont Isten soha sem olyan kegyetlen, hogy magára hagyná népét. Akárhányszor csődöt mondott Izrael népe, Isten kegyelme, így vagy úgy, de mindig kitartott.

Mi ez, ha nem FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET?

Nincs új a nap alatt. Mondja a prédikátor. Mi azonban mégis szeretjük azt mondani, hogy mindig olyan jön, ami még nem volt. Mindkettőnek igaza van. Csak, az, aki azt mondja, hogy mindig olyan jön, ami még nem volt, az még nem élt meg mindent. Ez most egy új szituáció, de volt már ilyen. Gondoljunk csak Egyiptomra és a fekélyekre. Vagy a száz évvel ezelőtti spanyol náthára. Minden volt már. Csak még mi nem éltük meg azokat. Viszont mikor megéled, nem mindegy, hogyan mész tovább belőle. Istennel vagy nélküle? Hogyan mész tovább? Úgy mint Júdás, mint aki megbánta a legnagyobb vétkét, amit tett. Akit olyannyira furdalt a lelkiismeret, hogy saját életének vetett véget. Vagy úgy mész ebből az egész szituációból tovább, mint aki megerősödött Krisztusban és az ő szeretetében? Tiéd a választás lehetősége. Hogyan szeretnél tovább lépni?

"Eljöttem, hogy előtted meghajtsam térdeimet, térdeimet.
Lelj most rám, emelj fel arcodhoz, vonj magadhoz, vonj magadhoz.
Irgalmad esője csorduljon lelkemen át, lelkemen át.
Karjaid kitárva vártál rám, szólj most hozzám, szólj most hozzám.

Vedd az elmém, vedd a szívem,
egy vágy legyen lelkemben, hogy még jobban ismerjen.

Mint a zúgó szél, járjad át lelkem
Mint a mennydörgés, rázzad föl lelkem!

Készíts utat, készíts utat bennem!"

Kívánom, hogy éljük meg ezt a húsvétot úgy otthonainkban, hogy Isten valóban utat készít bennünk. Utat készít arra, ami ezután fog történni velünk. Utat készít arra, ahogy legközelebb fogunk találkozni szeretett barátainkkal, testvéreinkkel, akiktől most elszakadtunk.

Azoknak pedig, akik még nem ismerik megváltójukként Istent, azoknak legyen bizonyosság ez az időszak, hogy Isten még a legrosszabb helyzetekben is feltétel nélküli szeretetével szeret minket és utat készít bennünk, hogy semmi sem legyen olyan, mint amilyen előtte volt.