Τίνι δὲ ὁμοιώσω τὴν γενεὰν ταύτην; 
ὁμοία ἐστὶν παιδίοις καθημένοις ἐν ταῖς ἀγοραῖς ἃ προσφωνοῦντα τοῖς ἑτέροις λέγουσιν
Ηὐλήσαμεν ὑμῖν καὶ οὐκ ὠρχήσασθε· ἐθρηνήσαμεν καὶ οὐκ ἐκόψασθε.

"Pedig mihez is hasonlítsam ezt a nemzetet? Hasonlóak, mint azok a gyerekek, akik a piacokon másokhoz odakiáltanak és ezt mondják: Fuvoláztunk nektek és nem táncoltatok, siratót játszottunk nektek és nem vertétek a melleteket."

/Máté 11,16-17/

Gyerekek. Sokaktól hallottam már, hogy a gyerekek gonoszak tudnak lenni. Egyikük sem "maszületettbárány". Az eredendő bűn miatt mindnyájan bűnben fogantunk, és egészen addig, míg ki nem tudtuk mondani az életünket megváltó szavakat, mondatokat, addig mi magunk is a halál szolgái, és bűn rabszolgái voltunk. Nincs ezzel semmi baj. Tudomásul kell venni azt, hogy azok az emberek, akiknek még az életük Ura nem Krisztus, addig nem fognak másképp szólni hozzánk, mint azok a gyermekek, akikről Jézus beszél a fenti szakaszban.

Előfordulhat, hogy a munkahelyünkön olyat követelnek meg tőlünk, ami erkölcstelen vagy ami egyenesen szembemegy azzal az értékrenddel, amit keresztényként már elsajátítottunk. Krisztus azt mondja, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené. Sokszor belekerülünk olyan kényszerhelyzetbe, amikor bizony az tűnik a logikus, de számunkra nem elfogadható lépésnek, amikor táncolnunk kell arra a fuvolaszóra. Nem kell nekünk úgy ugrálni, ahogy a világ fütyül. Nem kell nekünk azt tenni, ami sikamlóssá teszi az életutunkat. Mert széles azaz út, amely a pokolba visz. Nekünk pedig a keskeny úton kell járnunk. Azon kell Krisztus segítségével járnunk. Milyen biztató ez a mondat. Nem a magunk erejére kell támaszkodnunk, hanem Krisztus erejére bízhatjuk magunkat, ma, holnap és mindörökké.