"ἄφετε συναυξάνεσθαι ἀμφότερα ἕως τοῦ θερισμοῦ·καὶ ἐν καιρῷ τοῦ θερισμοῦἐρῶ το
θερισταῖς Συλλέξατε πρῶτον τὰ ζιζάνια καὶ δήσατε αὐτὰ εἰς δέσμας πρὸς τὸ κατακαῦσι αὐτά, τὸν δὲ σῖτον συνάγετε εἰς τὴν ἀποθήκην μου."

"Hagyjátok, hogy a kettő együtt nőjön fel az aratás napjáig, és amikor eljön az aratás napja, mondjátok meg az aratóknak, hogy először a konkolyt gyűjtsék össze, kössék össze egy kötegbe és égessék el, a gabonát pedig gyűjtsék össze és tegyék csűrbe."

/Máté 13,30/

Gyönyörű virág, nem? Az embernek kedve lenne letépni belőle egy csokorra valóval, hogy hazavigye egyik vázájába, otthonát ékesíteni. Emberek, ez a konkoly. Nyilván nem maga a konkoly tehet a maga élettani hatásairól és nem a virág maga tehet arról sem, hogy ilyen ártalmatlan kinézete van. Amellett, hogy mára már védett növény, fejfájást, görcsöt, keringési zavart és halált is okozhat súlyos esetben, ha nem veszik észre, hogy a búza közé keveredett.

Az ember nem mindenható. Hála Istennek! Elég szörnyű világban kellene élnünk, ha mindannyian mindenhatóak lennénk. Véleményem szerint szörnyen idegesítő lenne, ha mindnyájan tökéletesek lennénk, nem élhetnénk meg lelki magasságokat és mélységeket. Nem ismernénk, határokat, megállapodásokat, társadalmi szerződéseket, íratlan szabályokat. Mintha robotok lennénk, mindenki boldog lenne, utopisztikus állapot lenne, amire megmondom őszintén, itt és most nagyon nem vágyom. Az utópiát és a teljes boldogság állapotát, meghagynám arra az időre, mikor Istennel közösségben, és teljes boldogságban élhetek, köszönöm, de itt és most meg szeretnék maradni embernek. Meg szeretnék maradni még bűnös embernek, aki átélheti Isten kegyelmét. Nem győzhetek Istennek hálát adni azért, hogy embernek teremtett. Azért, hogy tudok hibázni, mert a hibáim miatt megélhetem KEGYELMÉT!!! 

De mi a helyzet a konkollyal? Amivel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni az életünkben. Ugyanis, lehetek én akármilyen szuper keresztyén, lehetek akármilyen jó képességekkel megáldva, soha nem fogok tudni olyannyira tökéletessé válni, mint amilyenné kellene lennem. Pál apostol maga mondja, hogy tudja, mit kellene cselekednie, de nem tudja emberi természeténél fogva. Nos, ebben a kettősségében élni, nyomasztó. Ugyanakkor felszabadító. Mert tudom azt, hogy Isten engem nem Krisztus nélkül, hanem Krisztussal együtt lát. 

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki saját maga életéből ne tudott volna megfogalmazni olyan problémát, amit még szeretett volna megoldani. Úgy kellett átadnia magát, Isten kegyelmére bíznia magát, hogy tudta, még lett volna hova fejlődnie. Vannak olyan emberek is, akik azt mondják, hogy semmit sem tettek volna másképp, ha újrakezdhetnék az életüket, és vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy mindent teljesen másképp csináltak volna. Azok, akik meg vannak elégedve életük végén mindazzal, amit itt a Földön alkottak, azok rendszerint nem a saját dolgaikra tekintenek. Hanem Isten kegyelmére. Arra, hogy a földi életükben Isten kegyelme hogyan jelent meg teljes életük során. Fantasztikus így élni. Megélni azt, hogy Isten minden munkámban, kapcsolatomban, velem van, ami pedig az én gyarlóságomat illeti, Isten Krisztusban megbocsátja azokat. Persze nem játssza ki Isten szeretetét és jóságát egymással szemben. Akik viszont mindent másképp csináltak volna, azok látják azt, hogy Isten munkálkodása az életükben jelen volt, pusztán a saját hozzáállásuk nem volt megfelelő. Ez a két fajta ember ugyanaz. Csak van, aki nem törődik a konkolyával és van, aki igen. 
A konkolyunkkal foglalkoznunk kell. Megszüntetni nem tudjuk, hanem csak Isten képes arra, hogy a mi konkolyunkat elfedje, eldobja magától és a jó termést a megfelelő helyre juttassa.
A konkolyunkkal foglalkoznunk kell, elhagyni soha nem fogjuk tudni, így Isten KEGYELMÉT élhetjük meg a mindennapokban.

Szeretem, hogy Isten embernek teremtett. Szeretem, hogy átélhetek mélységeket, magasságokat. Még akkor is, ha nem tudok változtatni rajta. A magamtól telhető legjobbat fogom hozni az életemben, de az, közel sem a legtöbb lesz, amit tennem kellett volna, azt megtette Krisztus, mert én nem tudtam volna.