"Τί ὄφελος, ἀδελφοί μου, ἐὰν πίστιν λέγῃ τις ἔχειν, ἔργα δὲ μὴ ἔχῃ; μὴ δύναται ἡ πίστις σῶσαι αὐτόν;" .... "οὕτως καὶ ἡ πίστις, ἐὰν μὴ ἔχῃ ἔργα, νεκρά ἐστιν καθ᾽ ἑαυτήν."

"Mi haszna van annak testvéreim, ha valaki azt mondaná, hogy hite van, tette pedig nincs? Nem képes a hit megmenteni őt? ... És így van a hit is, ha tehát nincs cselekedete, halott az önmagában."

/Jakab 2,14,17/

Kifejező kép, nem? Jól összefoglalja mindazt, amit mutatnunk kell(ene). 

Ma egy idegen városban voltam Istentiszteleten. Nem ez volt a textus, az máshonnan volt. De erről szólt az Igehirdetés. Nem akarom a lelkész babérjait learatni azzal, hogy leírom, mi volt az Istentiszteleten, de megfogott. Nem gyengén. Azért is, mert valóban így van. Mit érek, ha nem cselekszem, amit az Atya mond? Olyan vagyok, mint a pengő érc, vagy a zengő cimbalom, aminek elszáll a hangja. Ha csak egyszer kondul meg azaz érc, vagy játszanak azon a cimbalmon, akkor arra már felfigyelnek. Ha csak egyszer szólal meg, akkor azt gondolhatnánk, hogy az érc esetében valami leesett a földre, a cimbalomnál pedig, hogy talán elszakadt egy húr. Viszont ha mind a kettő zengetve van, folyamatosan, kiabál bele a világba, akkor arra felfigyelnek. Felfigyelnek, hogy mit akar itt ez az ember, aki a cimbalmon játszik, vagy kongatja azt az ércet. Mit ér neked, hogy ha csak egyszer figyelnek fel arra, amit csinálsz? Pillanatnyi odafordulás a jutalmad, ami tart pár másodpercig, és lehet azt se értik, miért csináltad azt. Viszont ha folyamatos, akkor az a cimbalom, dallamot játszhat, azaz érc jól szólhat.

Akarom tenni a jót. Odavagyok azért, hogy a csontjaimba rekesztett tüzet kiereszthessem. Játszani akarok azon a cimbalmon. Zengetni akarom azt az ércet!!! Fogalmam sincs, hogyan, mi módon, de akarom! Égek a vágytól. Felforr a vérem, hogy tegyem a jót. Vágyakozom mindennél jobban, hogy megmutathassam Isten jóságát az embereknek. Akarom, hogy Használjon! Akarom, hogy Eszköze lehessek. Akarom, hogy azt tegyem, amit Akar, hogy tegyek. Ekkor pedig egy szelíd, de határozott hang azt suttogja a füledbe: "Még nem." Elkeseredsz. Végtelenül. Pedig tudod, hogy lehetne. Keserűbb ez a mondat, mint a gyógyszer. Mert ott van azaz időhatározó. A "még". Mert ebben benne van, hogy valamikor a későbbiek során igen. Csinálhatod, csak ezt most nem. Ennél talán még az is jobb, ha egyértelműen azt mondják nekünk, hogy "nem." Vagy ha azt mondják, szívünknek végtelenül kedves hangon, hogy "igen." 

Viszont az egészben ott van a kegyelem! Hol? Ott, hogy a "még nem", egy másik esetben azt jelenti, hogy "már igen". Felszabadulsz. Azért, mert "igen"-t hallottál? Nem. Hanem azért, mert újat készít Isten. 

"Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok."
/Ézsaiás 43,19/

"Már készítem az utat" mondja az Úr, amin járhatsz. A sivatagban folyót fakaszt, hogy ihass, hogy utat törjön az új felé. Azonban meg kell találni, hogy hol akarja, hogy cselekedd az újat. Isten soha nem azt mondja, hogy még nem, hanem azt akarja, hogy máshol "már igen" történjen. Kérdés, hogy bele tudok-e magam nyugodni a "még nem" tehetem azt a jót, amit elképzeltem, és amiről bizonyságom van, hogy tennem kell. De még nem. Viszont mást, már igen. Mikor? Most.

Hajrá.